Jó társaságban

A társadalom tagjai vagyunk. Ezért mindenképpen szeretnénk hozzájárulni a fenntartható fejlődéséhez.

Család bevásárlókocsival a szupermarket parkolója előtt
Család bevásárlókocsival a szupermarket parkolója előtt

Vállalkozásként részei vagyunk annak a társadalomnak, amelyben működünk. Környezetünk sokrétű: érdekfeleink széles köre támaszt elvárásokat velünk szemben. A HARIBO felelősségvállalásának része: ezeknek az elvárásoknak a mi elvárásainkkal való összehangolása és figyelembevétele a saját tevékenységeink során. Ezen felül mi magunk is mindent elkövetünk, hogy kivegyük a részünket környezetünk fenntartható fejlődéséből.

Elkötelezettség és fejlődés – A HARIBO, mint a társadalom tagja

Számunkra az önkéntes társadalmi elköteleződés a vállalati tevékenységünk része, hiszen a telephelyeink környezetében élő közösségek életének részei vagyunk.

Közreműködünk a párbeszédek létrejöttében és alakításában

Termékeink nagyon sok embernek szereznek örömet több mint 100 országban. Elkötelezettségünk már ebből következően is társadalompolitikai jellegű – például a táplálkozást és a környezetet érintő aktuális kérdések esetében is. A HARIBO aktívan részt vesz különböző projektekben és kezdeményezésekben annak érdekében, hogy fontos területeken megnyugtató és fenntartható megoldások szülessenek. Íme néhány példa:

  • The Initiative for Responsible Carnauba (IRC, a carnauba-viasz felelősségteljes beszerzése érdekében létrejött kezdeményezés).
  • Enactus, az egyetemek, hallgatók és vállalati partnerek globális hálózata a fenntartható fejlődésért.
  • A több szektorra kiterjedő európai kezdeményezés - European Plastics Pact initiative (HARIBO UK).

Felelősségteljes minőség mindenkinek

A vásárlóink – munkatársaink mellett – a legfontosabb érdekfeleink. 1920 óta kínál a HARIBO megbízható és kiváló minőségű édességeket. 1935 óta nemzetközi szinten is kiérdemeltük vásárlóink bizalmát.

Ma világszerte kb. 1000 különböző termékkel elégítjük ki vásárlóink igényeit – és termékkínálatunkat folyamatosan bővítjük a jól bevált alapválaszték köré csoportosítva. Például a vegetáriánus vagy csökkentett cukortartalmú édességekre vágyók éppúgy találnak maguknak finomságokat a HARIBO-nál, mint azok a vásárlók, akik vallási okokból szeretnének elkerülni bizonyos összetevőket. A valamennyi termékünkben egyaránt meglévő HARIBO jellegzetes ízvilágról és textúráról senkinek nem kell lemondania.

Döntő fontosságú számunkra, hogy vásárlóink a jövőben is kiváló minőségű és felelősségteljesen előállított édességeket kapjanak a HARIBO-tól.

Kapcsolat és párbeszéd

A HARIBO számára kulcsfontosságú, hogy vásárlóival közvetlen kapcsolata legyen, hiszen náluk jobban senki nem tudja megmondani, hogy mit várnak el a termékeinktől. Ezért rendszeresen végzünk felméréseket, teszteket és piackutatásokat, hogy megismerjük a kívánságaikat és az igényeiket. Ezenkívül a vállalat saját ügyfélszolgálatán, valamint a közösségi médián keresztül közvetlenül tartja a kapcsolatot a fogyasztókkal.

A bizalmat újra és újra ki kell érdemelni


A „Most Trusted Brands“ („Legmegbízhatóbb márkák”) nemzetközi közvélemény-kutatásban a HARIBO az „Édességek” kategóriában 2020-ban újra első helyezést ért el Németországban – immáron sorozatban 19. alkalommal. Magyarországon 2004-ben nyertük el az első SUPERBRANDS díjat, mellyel 2021-ben immár a 10. alkalommal ismerték el a HARIBO márka kimagasló márkaminőségét és a márkaépítésbe fektetett munkánkat. Ez bizonyítja vásárlóink hosszútávú, megnövekedett bizalmát irántunk. Ezt a bizalmat szeretnénk továbbra is megőrizni, többek között termékeink felelősségteljes marketingjével is.

Marketing – a nevünk a védjegyünk


A bizalom megteremtéséhez idő kell – és nemcsak kiváló minőségű termékekre, hanem azok felelősségteljes reklámozására is szükség van. Termékeink élvezeti cikkek, nem alapvető élelmiszerek. Ez elsősorban azt jelenti, hogy mértékkel kell őket fogyasztani. A HARIBO 2016-ban önként bevezetett egy reklámozással kapcsolatos szabályt saját magára nézve. Ennek értelmében a hirdetéseink alapvetően felnőtteknek szólnak. Ez az önkéntes korlátozás a HARIBO termékek marketingjének minden területére kiterjed.

Partnereink – együtt az értékesítésben

Kereskedelmi partnereink központi helyet foglalnak el a HARIBO értékesítési hálózatában - ők jelentik az összekötő kapcsot köztünk és fogyasztóink között, továbbá számukra is egyre fontosabb a fenntarthatóság iránti felelősségvállalás.

Az élelmiszerkereskedelem egészen különleges helyzetben van: saját márkáikkal maguk is befolyásolhatják a fenntarthatóságot. Azonban a kínálatuk nagyobbik részét kitevő beszállítói termékek esetében bízniuk kell abban, hogy a gyártók maguk is felelősségteljesen gyártanak.

Felelősségvállalás – és dokumentálása

2015-ben úgy döntöttünk, hogy elvégeztetjük a nemzetközileg elismert SMETA etikus üzleti gyakorlatra vonatkozó szabvány szerinti auditot, amely tanúsítja a fenntartható és etikus üzleti magatartást. Ez a telephelyeink közel 90%-ánál már megtörtént, vagy már második körben zajlik. A SMETA 2021-re az egész HARIBO vállalatcsoport tanúsítását elvégzi.

A felelősségteljes üzleti magatartás a HARIBO beszállítóira érvényes Beszállítói Kódexnek is a részét képezi. És végül, de nem utolsósorban saját magatartási kódexünk a felelősségteljes vállalati folyamatok és üzleti kapcsolatok valamennyi területét szabályozza.