Biztonságos úton a HARIBO-hoz
A HARIBO-nál hiszünk abban, hogy az öröm felelősséggel is jár. Ezért piacvezető vállalatként figyelmet fordítunk arra is, hogy milyen környezeti és társadalmi felelősséget vállalunk működésünk során.
A HARIBO több mint százéves sikerének egyik titka a vállalat értékeiben rejlik. Amellett, hogy biztos és megbízható munkáltatóként hosszútávú stabilitást és anyagi biztonságot nyújtunk dolgozóinknak, az is céljaink közé tartozik, hogy hozzájáruljunk közvetlen környezetünk fejlesztéséhez.
Tavaly év végén úgy döntöttünk, hogy biztonságosabbá tesszük kollégáink munkába járását. A helyi önkormányzattal összefogtunk és a település területén álló buszmegállótól új járdaszakaszt építettünk, mely egészen a gyárhoz vezető bekötőútig tart. A munkálatok szervezésének és finanszírozásának 2,86 millió forintos költségét a HARIBO vállalta, míg a buszmegállók melletti gyalogátkelő kialakítását a Nemesvámosi Önkormányzat fedezte.
Az együttműködés eredményeként elkészült járdaszakaszok és a mellettük kialakított zebra jelentősen növelik munkatársaink közlekedésének biztonságát.